Az I. n4matik/A űrhajó különös kalandjai

20. rész: Életveszélyben

Pirx Főpilóta: Kolléga
Zealot segédpilóta: Gyerekember
Morcas főgépész: Megfontolt

Az űrhajó lassan halad útján, mely egy távoli, apró rendszer napja mellett halad el. Azonban a műszerek hirtelen sorra megbolondulnak. Pirx és Zealot elkeseredetten hallják, ahogy a rádión az alrendszerek parancsnokai sorra teszik a hibabejelentéseket.

“A telemetrikán befagytak a monitorok!” “Az IK-ta tó szintje csökken!” “Elment az áram!” “Elnézést, nem látták a pincsimet?”

Az űrhajó megállíthatatlanul halad a nap felé. Az irányítás nem működik. Pirx gépe hirtelen beadja az unalmast. Már csak Zealot konzolja tartja úgy-ahogy a kapcsolatot a központi számítógéppel, amely sorra megtagadja a belépési próbálkozásokat.

Pirx: Most mit tegyünk?
Zealot: Nem tudom. Tenni kell valamit, különben végünk.
Hangszóró: “Network policy error… Network policy error… Code C001006…”
Pirx: Nézzük meg a központi számítógépet!

Pirx elrohan a központi számítógépterem kulcsáért, eközben Zealot a konzolján fáradhatatlanul segélykérő jeleket küld a pár fényévvel arrébb állomásozó hugának. Pirx visszaérkezik, és átmennek a központi számítógéphez. A KSz látszólag rendben van.

Pirx: Futtassunk le néhány ellenőrző protokollt!

A hídra megérkezik Morcas.

Morcas: Hé, tudtok róla, hogy valami gond van néhány géppel?
Zealot: Néhány géppel?! Ember, a központi számítógép morcaskodik!
Morcas: Beszóltál?!
Zealot: Izé, morcoskodik.
Pirx: Hé, Zealot, azt ugye tudod, hogy csak a pilótáknak nincs mentőkabinja?

A komlink felvisít, Zealot a konzoljához rohan.

Zealot: Igen?
komlink: Elnézést, csak szeretnék szólni, hogy mintha egyre melegebb lenne itt nálunk. Baj van a légkondival?
Zealot: Nem, csak bedöglött a központi számítógép, és épp a napba készülünk zuhanni.
komlink: Ohh, akkor jó, már azt hittem, elromlott a légkondicionálónk. Mikor változtatunk irányt?
Pirx (a háttérben): Működjél már, te genya!
Zealot: Amint sikerül megoldanunk a problémát, észre fogják venni.

(Magában hozzáteszi: ha nem, azt is…)

Az idő fogy, a gép közeledik a nap felé. Egyre több részleg panaszkodik a melegre. A konzolok vörös fényekkel inzultálják a közízlést. Pirx, Zealot és Morcas a Központi Számítógép főkapcsolója előtt tanakodik. Homlokukon gyöngyözik az izzadtság.

Pirx: Újra kéne indítani a Gépet.
Zealot: Úgy tűnik, ez az egyetlen megoldás.
Morcas: Akkor mire vártok?
Pirx: Hogy megnyomd a gombot.
Morcas: Miért én?
Zealot: Nesze, itt egy székláb, majd azt mondjuk, véletlenül megnyomta.

Morcas megnyomja a gombot. A KSz leáll. Síri csend.

Pirx: Kapcsold vissza! Kapcsold vissza!
Zealot: Várj egy kicsit, a memória még nem zárt le!

Morcas vár még egy pillanatot, mielőtt újraindítja a KSz-t. Izgatott tekintetek tapadnak a státuszkijelzőre, ahogy az inicializálás folyik. Feltűnik egy plazmafelhős ábra, rajta a “Black Holes ’98″ felirattal. Egy pillanatra mind megmerevednek.

Zealot: Ez egy vicc! A központi számítógépet egy ‘Hole rántja be?!
Pirx: Ráadásul Black.

Hisztérikus röhögés.

A rendszer tovább tölt… Egy időre megáll a “Kozmosz Intrastruktúra” logo-jánál. Pirx elrohan újraindítani a konzolját. Morcas és Zealot egyre idegesebben merednek a logo-ra. Végül Zealot a kontrollerek felé nyúl – már majdnem megnyomja a “Numerous Locker” gombot, mikor a logo eltűnik és az inicializálás folytatódik.

Morcas: Huhh… Már kezdtem leizzadni.

Az inicializálás befejeződik. A gépek újra működnek, a konzolok reagálnak. Az űrhajó elkerüli a napot. Pirx és Zealot pezsgőt bont, Morcas hazamegy.

A következő rész tartalmából:

Vajon Pirx és Zealot sikeresen elhárítja a félig átsült hepijúzerek támadásait? Vajon fagyinéni felolvadt a hőségben? Egyáltalán mennyi kalória van egy napszeletben?

Nézzék velünk az I. n4matik/A űrhajó különös kalandjai következő részét is!

(Endsequence, záró dal, reklám.)

Leave a Reply